Minden, ami divat és minden, ami jog.

A Louis Vuitton a titkárnők márkája lett Kínában

2017. január 08. - Dr. Kovács Gertrúd

Az is éppen elég lenne, hogy a világon az egyik legjelentősebb, kínai divatpiac talán legrosszabb éve volt a 2016-os a high fashion divatházak számára, a Louis Vuitton-t egy külön negatív hullám teríti be éppen. A kínai elit véleménye szerint LV táskát titkárnők viselnek, azaz derogál egy kínai milliárdosnak Louis Vuittont viselni. Ez pedig annak köszönhető, hogy a márka pár évvel ezelőtti kampánya a kínai középosztályt célozta meg, amely kampány a jelek szerint sikeres lett, csak azzal nem számoltak, hogy ezzel túlságosan mainstreammé tették az egyébként Európában elég nívósnak számító táskamárkát. 

louis-vuitton--jolv_louis_vuitton_richard_prince_pop13_oth-2.jpgKép: Richard Prince, louisvuitton.com

Rengeteg külföldi szakmai lap írt már arról, hogy egy Chanel vagy Hermés táska még a részvényeknél is jobb befektetetés szerte a világon (és a Hermést például Londonban érdemes megvásárolni), de a kínai felsőosztály nem csak ezért vált ezekre a márkákra. A státuszszimbólumnak számító táskák köréből egy kínai kereskedő szerint azért került ki a Louis Vuitton, mert túl sokat látta már mindenütt, "titkárnők márkája lett" - mondta. Ezt támasztja alá az a riport is, amelyben például Cherry, a shanghaji titkárnő arról mesél, hogy miként tudott szert tenni kedvenc francia designer táskájára. 

A Louis Vuitton nagy szerencsétlenségére Kínában évtizedek óta virágzik az utánzatok gyártása és a biznisz legnagyobb bevételi forrása kétségkívül a LV táskák hamisítása. Nagyobb bevásárlóközpontok táska részlegein dugig vannak a polcok a különböző Louis Vuitton, Coach, Gucci, Fendi ridikülök pár dolláros/jüanos változata. És a cég, aminek segítségével aztán mindenfelé eljuthatnak a hamis táskák: Alibaba. Az óriáscég ellen egyébként még karácsony előtt az amerikai Kereskedelem Képviselői tettek lépéseket a hamisított áruk visszaszorítása érdekében az Alibaba e-kereskedelmi oldala, a Taobao ellen. Ezzel összefüggésben érdemes lehet megemlíteni, hogy az eBay ellen folyó perekben ugyanakkor az amerikai bíróságok azt állapították meg, hogy az adásvételre kiváló felületet biztosító cég maga nem követ el semmilyen szerzői jogsértést az eBay, ebből pedig lehet következtetni, hogy azonos körülmények között az Alibaba felelőssége sem lesz megállapítható. 

louis-vuitton-monogram-icons--louis_vuitton_monogram_icons_dij.jpgA tradicionális, LV logós, titkárnők státuszszimbóluma
louisvuitton.com

A státuszszimbólumok változása nem csupán a divatszakmában figyelhető meg: Kínában a nagyongazdagok már nem vágynak arra, hogy ugyanolyan holmijaik legyenek, mint a szomszédnak. Az autóiparban is változások figyelhetőek meg, az utóbbi évek nagy kedvenc márkája a Ferrari és a Lamborghini, de a Bentley-t is előnyben részesítik Kína leggazdagabbjai. Nem ugyanolyan jó eredményeket produkál már sem az óra-óriás Omega, és a kiegészítőgyártó Zegna sem, így ebben a szektorban is megfigyelhető a módosulás.  

Egyébként a Louis Vuittonnak - a bevezetőben írtak ellenére - egyáltalán nem nagy csapás, hogy a kínai elit már nem kedveli és nem tartja maga számára elfogadhatónak, viselhetőnek a márkát. A francia divatház új piaca ugyanis egy igen széles réteget ölel fel: azon irodai dolgozókat, akik a kínai középosztályhoz tartoznak és ez talán a világ legnagyobb piaca lehet a Louis Vuitton számára. 

louis-vuitton-soft-leather--louis_vuitton_soft_leather_dij.jpglouisvuitton.com

 

A bejegyzés trackback címe:

https://divatjog.blog.hu/api/trackback/id/tr6312109541

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.