Minden, ami divat és minden, ami jog.

Space is the new black

Az űrverseny újra inspirálja a divatipart

2017. augusztus 30. - Dr. Tary Katalin

Előző hét szerdán Elon Musk, a SpaceX vállalat alapítója és vezetője, saját Instagram oldalán tette közzé a cég első űrruhájáról készült képet, amelyen a ruhát maga Musk viseli. A NASA, a SpaceX és Boeing között 2015-ben kötött megállapodás alapján a két cégnek az idei év végéig kell a NASA asztronautáit a Nemzetközi Űrállomásra  juttatni, akik a SpaceX fehér szkafanderében fognak utazni.

nevtelen_1.pngForrás: Elon Musk Instagram

A jelenleg magánvállalatok között zajló űrverseny - hasonlóan az Egyesült Államok és a Szovjetunió között az 1960-as években kialakult nemzetközi űrversenyhez - a divatipart is inspirálni kezdte. A ‘60-as években olyan tervezőkre volt hatással, mint Paco Rabanne, Courrèges és Pierre Cardin. A napjainkban zajló privát űrverseny a legnagyobb divatházakat (Chanel, Gucci) és számos tervezőt foglalkoztat, akik idén több alkalommal emeltek be az űrutazással kapcsolatos elemet a kollekciójukba. Akkor és most is megannyi tervezőt ihletett meg a világűr és a pilóták öltözéke.


A fentieket igazolja, hogy idén januárban a New York-i divathéten, Nick Graham "Élet a Marson" elnevezésű férfi kollekciót mutatott be és a kifutón nem mások vonultak fel, mint a „Bill Nye the Science Guy” tévéműsort vezető Bill Nye, illetve Buzz Aldrin, aki Neil Armstrong után másodikként lépett a Holdra. A tervező egyébként az idei kollekcióhoz az Apolló-programból merítette az ihletet. Graham szerint idén a metálszürke és a fényes, csillogó ruháké lesz a főszerep.

Forrás: www.harpersbazaar.com

Márciusban a Chanel 2017-es őszi kollekciójának bemutatója szintén az űrutazás körül forgott. A párizsi Grand Palais kiállítócsarnoka egyszerre űrállomássá változott, ahol a terem közepén egy életnagyságú űrhajó állt, mely mindenki legnagyobb meglepetésére megemelkedett a show végén, majd füst szállt fel belőle. A kifutón, amely az űrállomásra emlékeztető fémszerkezetből épült fel, az ismét fellendült űrkutatási lázból inspirációt merítő új kollekció ruhadarabjait viselő modellek vonultak fel.

A Gucci júliusban megjelent őszi kollekcióját az ‘50-60-as évekbeli sci-fi filmek inspirálták. A Glen Luchford fotós által készített képek és videó "A fekete lagúna szörnye" és "Tiltott bolygó" című kultikus sci-fi filmekből építkeztek.

Nemcsak a divatmárkák, hanem a divatvilág más szereplői is részt kívánnak venni a űrdivat-versenyben. Ennek okán a Harper's Bazaar's divatmagazin 150. évfordulója alkalmából űrutazás témájú képsorozatot készített, melyhez Gigi Hadid állt modellt. 

fotorcreated-33.jpgForrás: www.india.com

Nem véletlen, hogy az idei évben talált újra egymásra a divatipar és az űrutazás, hiszen az elmúlt időben a magáncégek kiemelkedő eredményeket értek el az űrkutatás terén. Ezt a fejlesztési és kutatási lázat kívánja ösztönözni a Google által 2007-ben indított és 2018. március 31-én lezáruló,  Lunar XPrize holdraszállási űrpályázat is, melyen jelenleg 5 magánpénzből finanszírozott döntős csapat van versenyben (az Elon Musk cégének Falcon9 típusú rakétáján útnak induló izraeli SpaceIL űrjármű, a floridai székhelyű Moon Express, a nemzetközi koprodukciójú Synergy Moon, az indiai Team Indus és a japán Hakuto). A holdraszállási versenyt és a 20 millió dolláros fődíjat az a csapat nyeri meg, aki eljuttatja űreszközét a Holdra, aminek ott legalább 500 métert kell megtennie és közben képeket kell küldenie a Földre.

Eredetileg 33 csapat szállt versenybe, köztük a Pacher Tibor által vezetett Puli névre hallgató magyar projekt is, aminek továbbra is az a célja, hogy eljusson a Holdra, és hogy a pályázaton szerzett tapasztalatait felhasználva az űrgazdaság egyik kiemelkedő vállalkozásává váljon. A csapatba továbbra is várják az elszánt önkéntesek jelentkezését.

cimlap.png

Forrás: www.szeretlekmagyarorszag.hu
A képen Pacher Tibor a Puli egyik prototípusával látható.

Ahogy a divatipar, úgy az űrkutatás is folyamatosan változik. A végtelen és rejtélyes univerzum pedig folyamatosan mozgásban tartja az emberi kíváncsiságot, ami motorja a fejlődésnek és erre reflektál maga a divatipar is.

A bejegyzés trackback címe:

https://divatjog.blog.hu/api/trackback/id/tr4812788576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Frenk12 2017.08.31. 13:47:35

Érdekelnek otthoni munkák, pénzkeresési lehetőség? (Nincs MLM, piramis, egyéb visszataszító dolog :) ) Amivel találkozhatsz: YouTube partner program és nézettség növelés, Instagram Marketing, Fordítási Munkák, Freelancer munkák (bármi, programozástól kezdve, videó vágás, amit el tudsz képzelni), Ingyenes Domain szerzés, Ingyenes VPS :)..
Csekkold: valodi-otthoni-penzkereses.blogspot.com/