Minden, ami divat és minden, ami jog.

Divatjog Blog


Ruhatár egy hónapra - második felvonás

2017. október 24. - Divatjog Blog

A Ruhatár egy hónapra kihívás lényege és célja, hogy tisztán lássuk, hogy valójában mennyi ruhára van szükségünk. Mindezzel tudatosítjuk magunkban, hogy a divatnak igenis komoly hatásai vannak a bolygónkra és hogy az öltözködés területén is törekednünk kell a fenntarthatóságra (a témában írt korábbi…

Tovább

Instagram és a fogyasztóvédelem: #AD

Immáron nem csak Amerikában, hanem hazánkban is teret hódítanak az úgynevezett közösségi média influencerek, vagyis azon személyek, akik hatalmas számú követőiknek köszönhetően úgy befolyásolják a mindennapi Instagram, SnapChat, Facebook vagy éppen YouTube által diktált divatot, hogy észre sem…

Tovább

A divatházak és az állatvédelem

Mint ahogyan arról pár hónappal ezelőtt beszámoltunk, Selena Gomez hatalmas értékű szerződést kötött a Coach divatházzal. Kollekciójának első darabjai nemrégiben láttak napvilágot, az USA-ban már előrendelhetőek a darabok, illetve már pár reklámfotó is elérhető a nagyközönség számára. A kollekció…

Tovább

Utazz velünk az ABODI bolygóra!

Szerelem, szenvedély, szellem, egyediség, látásmód, kézművesség, hit, hagyomány és innováció - Az Arany Szárnyú TWIN UNISUS *  hatására - ezek vagyunk mi! Abodi Dóra * A márka szimbóluma a Twin Unisus, egy szárnyas egyszarvú, amely a kollekciókban többféle alakzatban és mintázatban is…

Tovább

A divat és a protézisek találkozása

Pár hónappal ezelőtt az Instagram saját Instagram fiókján egy nagyon figyelemfelkeltő és esztétikus műlábat ábrázoló posztra lettem figyelmes. Ahogy ilyenkor szokás ennél a felhasználói fióknál, azon a napon az adott képhez tartozó történeteket Instagram Storyban mutatták be, amiből megtudhattam,…

Tovább

Régi-új vonal a magyar divatban: WINK

Beszélgetésünk során a Wink képviseletében megjelenő lányok - Németh Emese, kreatív szakmunkás (sic! :) ), Grábits Ágota és Macovei Kitti tervezők - nem csak a saját véleményüket osztották meg velünk, hanem minket is megkérdeztek arról, hogy mit gondolunk az üzleteikről, magáról a Wink…

Tovább

A mesterséges intelligencia létjogosultsága a divatjogban

Évek óta hallhatunk arról, hogy a mesterséges intelligencia milyen ütemben fejlődik - ha máshol esetleg nem is, de a filmvásznon visszaköszönnek az egyes utópisztikus gondolatok, gondolok például a Mátrix-filmekre, vagy a pár évvel ezelőtti Her című mozira. Vajon azonban a divatszakmában van-e a…

Tovább

#Whomademyclothes

Ahogyan az már többször olvasható volt blogunk cikkeiben, a fast fashion márkák embert és környezetet nem kímélve azon munkálkodnak, hogy minél nagyobb profitot érjenek el, ennek pedig egyenes útja, hogy a fogyasztót minél több és több ruha, kiegészítő megvásárlására sarkallják. Ennek…

Tovább
süti beállítások módosítása