A fast fashion kifejezés nemrégiben lett használatos a magyar divatvilágban, és már-már divatjogi szakkifejezésként is tekinthetünk rá.
A kifejezés nyersfordításban gyors divatot jelent, amely árulkodik a mögöttes tartalomról is. Napjaink felgyorsult világában ugyanis az alapvető divatirányzatok egy-egy bemutató után már akár másodpercekkel is kikerülnek a "nagyvilágba", legyen az akár tudatos, akár nem.
A jelenlegi állás szerint egyre több tervező használja a különböző social media felületét, hogy bemutassa mind ruháit, mind azok egy-egy részletét. A The New York Times nemrégiben foglalkozott a témával, és felsorakoztatta, hogy milyen előnyei és hátrányai vannak, ha egy-egy kollekció egy okostelefon segítségével azonnal landol az Instagram, Facebook, Twitter, ésatöbbi oldalakon. A teljesség igénye nélkül pár előny és hátrány: az adott outfitek pillanatokon belül eljuthatnak mindenkihez, így a potenciális vásárlókhoz is, az adott tervező neve tágabb körben lesz ismert, valamint újabb színtereket nyitnak meg a tervezők előtt bemutatójuk különlegessé tételében. Azonban a divatvilág 2 dimenzióssá avanzsált, laposabb lett, könnyebb az outfitek másolása, viszont a ruhák kidolgozottsága, aprólékossága, a textíliák milyensége kevésbé "jön át" a képeken, videókon. Bővebben: itt [angol nyelvű cikk!].
A fast fashion lényege pedig, hogy a luxus divatházak kollekcióinak irányvonalait sokkal olcsóbban (és gyorsan) eljuttassák azokhoz az emberekhez is, akik nem engedhetnek meg maguknak egy-egy Hermès, Versace, Dior, Oscar de la Renta, stb. csodát. Ez ugyanakkor nem egyenlő az utánzással és a másolással, ebben rejlik a fast fashion értelme. Mint azt az előző bejegyzésben is írtam, nagyon fontos eleme a "koppintásnak", hogy milyen piacra szánnak egy adott kollekciót. Ha összehasonlítunk egy tipikus fast fashion vállalatot (pl. H&M) egy luxus divatcéggel (tegyük fel, Valentino), láthatjuk, hogy teljesen más közönséget szólít meg. Az adott dizájner kreáció nem teljes egészében kerül átemelésre, minimális változtatásokat általában a fast fashion cégek eszközölnek azokon. 
Forrás: http://oomyht.blogspot.hu/2012/06/aequalis-prada-vs-zara.html
Egyik kedvenc divatjogi blogom, a The Fashion Law időről időre előveszi a fast fashion hátrányait is. Nem egy cikkében írt arról, hogy embertelen körülmények között dolgoztatják e cégek gyárainak munkásait, de olyanról is beszámoltak, hogy dél-amerikai üzemekben egyenesen rabszolgamunkára kényszerítettek embereket. Egy posztjában gyakorlatilag az összes okot felsorakoztatja, hogy miért is annyira olcsók a különböző fast fashion termékek, mindezt hármas csoportba sorakoztatta: 1. nem kell tervezőre költeniük, mert mindegyik "kreációjukat" egy az egyben egy nagyobb divatcég kifutójáról emelték le, 2. a gyárak és a gyártás biztonsági szabályainak megszegése, 3. a dolgozóikat nem megfelelő munkabérrel illetik. (A TFL bloggere álláspontjáról bővebben itt lehet olvasni - angolul.) Ugyanakkor én fontosnak tartom kiemelni, hogy e fent említett érvek nem mindegyik fast fashion vállalatra igazak, sőt. Ha már a H&M-mel példálóztam, itt szeretném megemlíteni, hogy ők az a fast fashion vállalat, akik rendszerint dolgoznak együtt divattervezőkkel, a november 6-án megjelenő dizájnerkollekciójukat Alexander Wang álmodja meg.
