Ahogy azt a bemutatkozó bejegyzésben ígértem, az alábbi cikkben a divatban a másolás paradox szerepét mutatom be.
Alig fél évszázada a divat óramű pontossággal működött: a legújabb trendek divatbemutatók által lettek először a közönség elé tárva, és divatmagazinok mutatták be a tavaszi, nyári, őszi téli időszakok kollekcióit, majd azok körülbelül egy-két hónap múlva hozzáférhetők lehettek az üzletekben.
Ez a rendszer mára teljesen eltűnt: a legnépszerűbb márkák hetente dobnak piacra újabb és újabb kollekciókat, melyek az olcsóbb utánzatai a high fashion dizájnoknak, és az áraik olyan alacsonyra lettek leszállítva, hogy néhány ruhadarab annyira olcsóvá vált, hogy a vásárlónak még akkor is megéri megvenni, hogy egyetlen viselés után kidobja. Az utóbbi két évtizedben ez az új modell virágzott fel, és forgatta fel gyökeresen a divat világát: ez a jelenség az ún. gyors divat, azaz fast fashion, mely az Egyesült Államokból származik, ahol a divatcikkek szellemi tulajdonjogi védelmét mindig is megtagadta a jogalkotó, arra alapozván, hogy az ez által kialakuló verseny ösztönzi az innovációt a kreatív iparban.
A bal oldalon Piperlime cipő 59$-ért, mellette az eredeti Jenny Kaine cipő 450$-ért
Forrás: http://www.shefinds.com/
E jelenség természetesen a divatot követni vágyó fogyasztóknak hatalmas szenzáció, de mi van a tervezőkkel, vajon ők szenvednek-e anyagi veszteséget, visszatartja-e a kreativitásukat a másolás? A fentiek alapján könnyen arra a következtetésre juthatunk, hogy a tervezők sokkal nehezebben tudnak érvényesülni, és főleg befutni, mivel bárki lemásolhatja a dizájnjait, bármiféle jogi következmény nélkül.
Sokak szerint azonban ellentétben a zene- filmiparral, a másolás sosem fenyegette igazán a divatipar sikerét, hiszen éppen a másolás tartja életben a divatot.
A történet ismerős: egy híresség felölt egy új, szokatlan stílusú ruhát. Ez a darab státusszimbólummá válik, mely keresletet teremt az adott termékre szélesebb körben. Viszont ahogy egyre többen és többen vásárolják meg a ruhadarabot, az elveszíti egyedi, újszerű jellegét. Amikor ez megtörténik, minden kezdődik elölről, megjelenik egy új trend, melyet idővel felvált egy másik, és így tovább. A divat körforgása tehát arra készteti a divattervezőket, hogy újabb és újabb kollekciókat alkossanak, s ez teszi a divatipart színesebbé és élettel telivé.
Ugyanakkor, ha jobban megnézzük, mennyi idő- és anyagi befektetéssel jár egy önálló kollekció megtervezése, mégsem olyan egyértelmű a másolás pozitív hatása.
A tervezők legelőször egy igen átfogó kutatómunkát készítenek arról, hogy a következő kollekció piacra dobásakor mely színek, fazonok, trendek lesznek népszerűek. A tervezés csak azt követően jön, hogy az alkotó összegyűjtötte az összes inspirációt és konkrét ötleteket a dizájnokhoz. Amikor a tervek készen állnak, a készítő először kézzel készített prototípusokat állít elő, különböző szín- és anyagvariációkkal, melyeket újra és újra módosít, egészen addig, még létre nem jön a tökéletes verzió, és készen nem áll a gyártásra és a divatbemutatón a közönség elé tárására.
A tervezők minden évben e procedúrán mennek végig, mely általában 18-24 hónapot vesz igénybe, ráadásul általában nem egy, hanem akár öt kollekciót is elkészítenek egy évben.
E rengeteg munka azonban sokat veszít értékéből, a fast fashionnek köszönhetően. Seema Anand, a Simonia Fashions cég (mely a Macy's illetve Forever 21-nak forgalmaz termékeket) vezetője nyíltan vállalja, hogy más dizájnjai nem csupán inspirációs forrást szolgáltak termékeinek: „ha meglátok valamit a Style.com-on, annyi csupán a teendőm, hogy elküldöm a képet a gyártónak, és azt mondom, szeretnék valami ehhez hasonlót.” Az indiai gyár hónapokkal az eredeti verzió piacra dobása előtt már az üzleteikbe tudja a másolatokat szállítani. Az persze csak hab a tortán, hogy a cég készített egy számítógépes programot, mely képes átdolgozni a lemásolni kívánt terméket olyan verzióba, mely alapján a gyártó pár nap vagy akár néhány óra alatt képes azt legyártani.
A fenti példa úgy gondolom, nagyon jól mutatja, hogy a másolásra egy teljes iparág épült, és a legnagyobb probléma ezzel az, hogy az eredeti termékek elvesztik exkluzivitásukat jóval azelőtt, hogy lehetőség adódna forgalmazásukra. Ugyan azt mondják, hogy a luxusmárkák nem fognak ezáltal veszíteni a vásárlóik közül, hiszen aki megengedheti magának, nem választja az olcsóbb, gyengébb minőségű verziójukat.
Ám felmerül a kérdés, hogy szívesen vásárolja-e meg a fogyasztó azt a ruhát, cipőt vagy táskát, ha azokkal szinte összetéveszthető verziók nap, mint nap szembe jönnek vele az utcán?
