Számos olyan vállalkozás létezik, mely arra alapozza a termékeinek népszerűségét, hogy kifigurázza, nevetségessé teszi egy széles körben ismert márka értékeit, az általa közvetített életstílust, illetve a márka átlag fogyasztói csoportját. Vizuálisan ez csak úgy valósítható meg, ha a brand különös ismertetőjegyét használják fel, ami az esetek nagy részében a márka védjegye.

Mivel valószínűleg a parodizált márka sose adná hozzájárulását ahhoz, hogy jó hírnevük felhasználásából más profitáljon, felmerül a kérdés, hogy melyek azok a jogi keretek, amik lehetővé teszik mégis a védjegyparódia létezését, és mi az a határ, amit átlépve már megvalósul a „védjegyhígulás”, azaz annak megkülönböztető voltának elvesztésének tényállása.

Erre a meglehetősen rég vitatott kérdésre most az Európai Uniós jogalkotó útmutatást adott.

A 2015/2424-es Európai Parlament és a Tanács által kiadott rendelet 21. szakasza szerint

„A védjegy művészi kifejezés céljából való használata harmadik felek által tisztességesnek tekintendő, ha arra tisztességes ipari és kereskedelmi gyakorlattal összhangban kerül sor. E rendeletet továbbá olyan módon kell alkalmazni, hogy biztosított legyen az alapvető jogoknak és szabadságoknak, és köztük is mindenekelőtt a véleménynyilvánítás szabadságának a teljes mértékű tiszteletben tartása.”

A fenti rendelkezés tehát alkalmas lehet arra, hogy a védjegyparódia kapjon némi jogi védelmet. Az európai bíróságok ugyanis egészen eddig nem igen értékelték az iróniát és humort a védjegy-parodisták részéről:

2009-ben egy ilyen, alább látható védjegyparódiát szeretett volna bejegyeztetni ez kreatív vállalkozó, az Belső Piaci Harmonizációs Hivatalnál (OHIM), mely meglehetősen hasonlított a mindenki által jól ismert lovaspólós Ralph Lauren védjegyére, annyi különbséggel, hogy a bejegyezni kívánt védjegy egy kerékpáron, és nem lovon ült.

Az ismert Ralph Lauren logó és paródiája

(Forrás: thestyleofthecase.files.wordpress.com)

A Európai Védjegyrendelet szabályai szerint lehetősége van a korábban bejegyzett védjegy jogosultjának „bojkottálni” a bejegyzését az újnak, amennyiben az

„Azon a területen, ahol a korábbi védjegy oltalom alatt áll, a fogyasztók összetéveszthetik a korábbi védjeggyel való azonossága vagy hasonlósága, valamint az érintett áruk, illetve szolgáltatások azonossága vagy hasonlósága miatt…”

Az eljárást Ralph Lauren meg is indította, ám kétszer visszautasította a hatóság a keresetét, mondván, hogy nem összetéveszthető a két védjegy egymással.

Az Európai Unió Bírósága is megvizsgálta végül az ügyet, és kimondta, hogy a védjegyek összetéveszthetőségét a fogyasztókra gyakorolt összbenyomás alapján kell megítélni. Megállapította továbbá, hogy egy átlagos fogyasztó a védjegy egészéről ismeri fel a márkát, nem pedig annak egyes részletei alapján, tehát jelen esetben ez azt jelenti, hogy senki nem azt figyeli első sorban, hogy a pólóra varrt ember vajon lovon vagy kerékpáron ül.

A fenti érvek alapján tehát Ralph Lauren lovaspólós védjegyének kedvezett a bíróság, és nem került sor a „kerékpáros Ralph Lauren” védjegy bejegyzésére.

Az Egyesült Államok gyakorlata ezzel szemben jóval megengedőbb e téren, és már precedenssel is rendelkezik a védjegyparódia létjogosultságát tekintve:

Egy humoros vállalkozás piacra dobta a My Other Bag nevű kollekciót, mely egyszerű vászontáskákra nyomtatta a híres és klasszikus Louis Vuitton táskák képét, mely annyiban különbözik az eredeti másától, hogy a mintáján levű „LV” monogram ki lett cserélve MOB, azaz „My Other Bag”-re. Természetesen a vászontáskák fogyasztói ára nem volt több 55$-nál, mely töredéke még a legolcsóbb Louis Vuitton táskáknak is.

A My Other Bag kolelkció egy darabja

(Forrás: http://thetmca.com/)

Azonban az amerikai védjegyekről szóló törvény (15 U.S.C.) kifejezetten kimondja, hogy nincs mód keresetindításra, ha a védjegyet paródiára, kritikára, megjegyzés tételére használják fel, de csak méltányos használat esetében.

A bíróságnak az volt a feladata, hogy megállapítsa, vajon megfelel-e a fenti kritériumnak a My Other Bag terméke.

A kérdés megválaszolásához egy precedens ügy (Louis Vuitton Malletier S.A. v. Haute Diggity Dog) indokolását hívta segítségül. Ebben az eljáró bíróság megállapította, hogy

A védjegyparódia a szórakoztatás egy formája, mely humorosan, nevetségessé téve ábrázolja az eredeti védjegy által kreált idealizált képet.

Továbbá kimondta, hogy a paródiának muszáj valamilyen szatirikus, nevetséges, vicces elemet kell tartalmaznia, nem elegendő csupán különböznie az eredeti védjegytől.

A fenti fogalommeghatározások alapján a bíróság tehát értékelte My Other Bag humorát és döntésében elutasította Louis Vuitton keresetét.