November 2-án került a boltok és webshopok polcaira a H&M és az ERDEM közös kollekciója. A svéd fast fashion cégnél már-már hagyomány, hogy minden évben előrukkolnak egy híres személlyel vagy luxuskategóriás vállalattal közösen megvalósított projekttel. Az viszont biztos, hogy az Ördög sosem fog fast fashion Prada-t viselni.

Forrás: H&M

A Chanel kreatív igazgatója, Karl Lagerfeld volt az első, akivel a H&M együttműködött egy egyedi és limitált kollekció létrehozásában. A siker elsöprő volt: néhány óra leforgása alatt már csak hűlt helyük maradt a ruháknak. A 2004-es kollaboráció lényege az volt, hogy elérhetővé tegye az elérhetetlent, azaz a szélesebb vásárlóközönség számára is megnyissa a luxus kapuit. Lagerfeld célja elmondása szerint azoknak az embereknek a bevonása volt, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy a Chanelnél vagy a Fendinél vásároljanak. Mivel a projekt ilyen kedvező fogadtatásban részesült, más üzletláncok is alkalmazták a receptet, és piacra dobtak híres tervezőkkel együtt megálmodott és megvalósított kollekciókat: a Topshop például a Marques’ Almeida márkával, a Macy’s Giambattista Vallival, a Target Alexander McQueennel vagy Jason Wu-val. Karl Lagerfeld azonban utólag nemtetszését fejezte ki, és kijelentette, hogy többet nem fog a H&M-mel dolgozni. Szerinte az, hogy pillanatok alatt elkapkodták a termékeket, annak volt köszönhető, hogy eleve túl kevés darabbal készültek, ráadásul ezek is csak néhány üzletben voltak hozzáférhetőek, ezzel pedig végső soron csalódást okoztak a vásárlóknak. 2015-ben Budapesten is tömeghisztéria alakult ki, amikor egymást taposták az emberek a Balmain kollekcióért - nyitás után 10 perccel már se női, se férfi ruhából nem maradt egy sem.

• 
• 
• 
• 

A német divattervező hozzáállása érdekes színfolt a high street és high end együttműködések világában. Mert miről is szól egy ilyen közös munka? Az biztos, hogy nem a tömegességről. Attól, hogy egy fokkal elérhetőbbé válnak olyan ruhadarabok, amelyekhez a legfelső kategóriás divatházak vagy tervezők adják nevüket, még nem lesznek mindenki számára hozzáférhetőek. És pont ez a lényeg: az egyediség megmarad, csak egy aprócska lépéssel közelebb a valósághoz.

A gazdasági versenyben nagy jelentősége van, hogy a fogyasztók milyen minőséggel, színvonallal azonosítják az adott márkát. A vállalatra utaló megkülönböztető jelzők között a legismertebb jogintézmény a kereskedelmi név oltalma. Kereskedelmi néven azt a megjelölést értjük, amely alatt az adott vállalkozás gazdasági tevékenységét folytatja, és amely a többi piaci szereplőtől való megkülönböztetést biztosítja. A jól bevezetett kereskedelmi név versenyelőnyt is jelenthet, mivel kifejezésre juttathatja a gazdasági tevékenység színvonalának állandóságát. Például ha eszünkbe jut Yves Saint Laurent vagy Carolina Herrera, egyből a minőségre, a luxusra asszociálunk.

Ebből a szempontból tehát egyértelmű, hogy miért is jó egy fast fashion cégnek az együttműködés: egy ilyen jó nevű vállalattal való közös munka hatalmas érdeklődésre fog számot tartani, sokakhoz jut el a márka neve. Másrészt a vásárlók jelentős összegeket fognak otthagyni a kasszáknál, hiszen az elérhető luxus is valamilyen szinten luxus, így sokba kerül. Természetesen a high end oldalon is profitálnak, mivel elérhetővé válik számukra a fiatalabb generáció, akik egyelőre nem engedhetik meg maguknak a „valódi” designer darabokat, de egy nap potenciális vásárlókká válhatnak, ha van alkalmuk testközelből megismerni a márkát.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Mégis biztos, hogy egyes divatházak sohasem fognak ilyen együttműködésekbe bocsátkozni. Az exkluzivitás, ami ezeknek a cégeknek a sajátja, magába foglalja a kiváló anyagminőséget, a tartósságot és a mestermunkát. Az igazság pedig az, hogy ezek a limitált kollekciók színvonalukban meg sem közelítik a fényűző termékeket. Miuccia Prada, a Prada vezető divattervezője – ő egyébként a cég alapítójának, Mario Pradanak a lánya, és a Miu Miu nevű márkának a megálmodója – egy interjúban kifejtette: sosem gondolkodott ilyen közös projekten, méghozzá azért, mert rossz utánzatoknak tartja az így születő produktumokat. Prada-t tehát továbbra se keressünk a H&M-ben – az ERDEM kollekció egy-két kevésbé kelendő darabjára viszont még le lehet csapni.

Peter Lindbergh: Annie Morton, Vogue Italia, Women N.Y.C., October 2000
Forrás: The Red List

Az egész világ döbbenettel figyeli a Hollywoodból kiindult zaklatási - immáron - világbotrányt, amelynek köszönhetően egyre többen mernek kiállni saját történetükkel a nyilvánosság elé. Nincs ez máshogy a divatvilágban sem, sajnálatos módon ebben az iparágban is rengeteg embert ért szexuális zaklatás. Talán a legismertebb esetek Terry Richardson személyéhez fűződnek. A divatszakma egyik legtehetségesebb fotósának nevéhez a 2010-es évek óta szinte folyamatosan kapcsolódnak különböző szexbotrányok, 2013-ban a H&M még hatályban levő szerződését mondta fel Richardsonnal az "állítólagos" szexuális zaklatásaira hivatkozva. Ami még szomorúbb, hogy sajnos további 4 év kellett ahhoz, hogy a Condé Nast kiadó (Vogue, GQ, stb.) és a Valentino is kövesse a svéd fast fashion lánc példáját és többé ne dolgozzon együtt a fotóssal. Az elmúlt években több modell is kiállt a nyilvánosság elé azzal, hogy Richardson szexuálisan zaklatta őket, de a Business of Fashion szerint még ma is az egyik legkeresettebb szakmabeliről van szó, aki többek között Barack Obamáról is készített portrésorozatot. Jogi lépésekről viszont továbbiakban sem szól a fáma, Richardson naplója pedig továbbra is dúskál a szexuális töltetű képekben. Richardson a manapság két leghíresebb magyar modellel, Mihalik Enikővel és Palvin Barbarával is dolgozott együtt: 

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Egy olyan iparágban, ahol a szex nem csak marketingeszköz, hanem már-már önkifejezési mód, a manökenek a szexuális zaklatásokat tekintve sokkal nagyobb veszélynek vannak kitéve, hiszen egyrészt az egyik munkaeszközük saját testük és emiatt sokan akként vélekedhetnek, hogy bizonyos határok elmosódnak, eltolódnak. Másrészt pedig a modellek jelentős része fiatal-, vagy éppen kiskorú, akik a tapasztalatlanságuk miatt sokkal kiszolgáltatottabbak a szexuális ragadozóknak, akik elvárják - hasonlóan a színészekhez -, hogy a modellek hallgatásba burkolózva tűrjék a szexuálisan kiszolgáltatott és kellemetlen munkakörülményeket. Sara Sampaio modell például a minap egy Instagram posztban számolt be arról, hogy egy fotózáson miként szégyenítették meg csak azért, mert nem akart meztelen fotókat vállalni és végül akarata ellenére, titokban készültek róla pucér fotók, amiket később a fényképeket megrendelő magazin fel is használt - méghozzá a címlapján. 

 Peter Lindbergh: Tanga Moreau, Natalia Semanova, Vogue Italia, Appeal, October 1997
Forrás: The Red List

A napokban New York államban a modellek munkakörülményeinek biztonságát védő és a szexuális zaklatást megelőzendő törvénytervezetet nyújtottak be. A tervezet kidolgozásának indítványozója és benyújtója, Nily Rozic a következőket mondta: "Ha valamit okulhattunk az elmúlt hetek eseményeiből az az, hogy elértük a fordulópontot: vagy elfogadjuk, hogy a szexuális zaklatás mindennapjaink része lett, vagy pedig véget vetünk ennek az időszaknak azáltal, hogy védelmet nyújtunk és menedéket biztosítunk, hiszen senkinek sem szabadna megtapasztalnia a munkahelyi, vagy azon kívüli szexuális zaklatást." A törvénytervezet benyújtását egyébként hosszú hónapok kutatómunkája előzte meg, egyáltalán nem a Weinstein-botrány okán csapták össze, hanem a törvényalkotó az amerikai Modell Szövetséggel együttműködve dolgozta ki a beadott jogszabályt. A Modell Szövetség küldetése, hogy olyan modellek mellett álljon ki, akikben van/volt elég bátorság ahhoz, hogy megosszák szexuális zaklatással kapcsolatos tapasztalataikat másokkal. 

Magyarországon büntetőeljárás keretében keresik az áldozatok igazukat, ami viszont csak abban az esetben indulhat meg, ha maga a sértett tesz feljelentést a rendőrségen. Az Igazságügyi Hivatal égisze alatt működő Áldozatsegítés keretén belül lehetőség van az indítható eljárásokról, annak lehetséges következményeiről szakemberekkel beszélni, illetőleg pszichológussal konzultálni, terápiára járni. Erről további információ az Áldozatsegítő Szolgálat honlapján található, de ingyenesen hívhatóak a 06-80-225-225-ös telefonszámon 0-24 óráig a hét minden napján. 

A szexuális zaklatás elleni fellépés nem csak a divatvilágban fontos, hanem mindenhol a világban. Semmilyen körülmények között nem lehet elfogadható sem a munkahelyen, sem pedig azon kívüli változata sem, mint ahogyan az sem lehet rá indok, hogy a másik fél hogyan viselkedett, hogyan öltözött fel, stb., mint ahogyan erre Cate Blanchett is rávilágott egy beszédében. 

A Ruhatár egy hónapra kihívás lényege és célja, hogy tisztán lássuk, hogy valójában mennyi ruhára van szükségünk. Mindezzel tudatosítjuk magunkban, hogy a divatnak igenis komoly hatásai vannak a bolygónkra és hogy az öltözködés területén is törekednünk kell a fenntarthatóságra (a témában írt korábbi cikkeink itt, itt és itt érhetőek el). A kihívással először a Holy Duck Blog kezdett foglalkozni, és úgy döntöttünk, hogy ebből mi sem maradhatunk ki. Tary Kata és Kovács Gerti voltak azok, akik vállalták, hogy egy hónapon keresztül számba veszik, milyen ruhákat és mennyit is viseltek. Ebben a cikkben a kihívás második felének tapasztalatáról mesélnek nekünk. Az első felvonásról itt lehet olvasni. 

Elsőként következzen Kata beszámolója:

Rájöttem ez alatt a 30 nap alatt, hogy a túlzsúfolt ruhásszekrény embertípusa vagyok. Aki ismer, az tudja, hogy imádok turizni és egyszerűen képtelen vagyok a boltban hagyni olyan darabokat, amik szinte ingyen vannak.

A túlvásárlás és a túlfogyasztás korunk egyik legégetőbb problémája. Nincs határ előttünk a megvehető ruhákkal, akciókkal kapcsolatban. Magam is ebbe a fogyasztási spirálba kerültem bele és az eszméletlen akciók, hihetetlen jó árú turik mind arra sarkalltak, hogy még akkor is megvettem egy darabot, ha tudtam, hogy már van belőle egy a szekrényemben, vagy most éppen nem férek bele, de bele fogok fogyni (ha-ha).

Ennek köszönhetően a szekrényem egy káosszá alakult az elmúlt évek alatt. Így ez a 30 nap sokat segített azt meglátni, hogy a második két hétben szinte ugyanazokat a darabokat vettem fel, mint az elsőn, és ha az ember egy ruhával kapcsolatban nem tud értelmesen válaszolni az „ezt a ruhát hova/mikor/mihez vennéd fel kérdésre?”, akkor jobb lesz minél hamarabb elengedni.

De vajon mihez kezdjünk azokkal a ruhákkal, amiktől meg szeretnék válni?

Amennyiben szeretnél valamennyi bevételt is szerezni a megunt ruháidból, akkor az egyik ilyen lehetőség a most már rendszeresen szervezett kirakodó vásárok, melynek egyik következő alkalma a Gardrób Közösség Ruhavásár 2017. október 29. napjára szervezett eseménye (itt), ahova elviheted megunt darabjaidat és az általad meghatározott áron tudod eladni őket. Illetve mindenkinek ajánlom az online értékesítési portálokat (a mindenki által ismert jófogás.hu, zsibvásár.hu, gardrobcsere.hu oldalakat, illetve az itthon kevésbé ismert, de az előzőeknél könnyebben kezelhető Let it go applikációt).

A profitorientált célok helyett mások életét is jobbá tehetjük a megunt ruháinkkal és felajánlhatjuk őket non-profit szervezeteknek, egyházaknak.

Továbbra is buzdítok mindenkit, hogy szálljon be a kihívásba, ha nem is dokumentálja képekkel, de legalább a ruhavásárlás-mentes 30 napot érdemes megtartani, és ha olyan ruhát találunk a szekrényünkben, amivel kapcsolatban a fenti kérdésre már nem tudunk választ adni, akkor „Let it go!”.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

És Gertié:

Az egy hónap elteltével érdekes volt szembesülnöm azzal, hogy gyakorlatilag több, mint egy hónapot is kibírnék mosás nélkül, mert elegendő ruhám lenne ahhoz, hogy minden nap tiszta darabot viselhessek. A kihívás elején megfogadtam magamban, hogy biztosan lesz majd egy olyan nap, amikor felveszem kedvenc Britney Spears ...Oops, I did it again albumborítóját ábrázoló felsőmet, amit utoljára egyébként több, mint egy évvel ezelőtt viseltem. A harminc nap elteltével szomorúan nyugtázom, hogy újabb egy hónap telt el a "kedvenc" felsőm viselése nélkül, és bizony itt az ideje átértékelni és átrendezni a szekrényemet, mert rengeteg olyan holmim van, amit valamiért "szeretek", de egyszerűen hónapok, évek óta nem viselem. 

Azért is az érdekes szóval jellemezném a tapasztalataimat, mert mindig is tudatos ruhavásárlónak gondoltam magam. Előfordul, hogy hónapokig nem teszek szert semmilyen ruhaneműre, és mégis azt látom, hogy tele van a szekrényem, ugyanakkor a ruháim nagyjából 25%-át, ha nagyon engedékeny szeretnék lenni magammal, akkor azt mondom, hogy 35%-át szoktam hordani.

Igyekeztem nem csupán a ruhásszekrényemre korlátozni a ruhatáram felfedezését, hanem körülnéztem a kiegészítős dobozaimban és a cipősszekrényben is és az igazi megdöbbenés csak ekkor következett. Huszonnégy pár cipőm van összesen és ebből napi szinten általában egyet hordok: a kedvenc fekete tornacipőmet. A másik, gyakrabban használt lépőm, a futócipőm, amit pedig bele sem vettem a számolásba, ahogy a futóholmijaimat sem fedeztem fel újra az egy hónap alatt. Éppen ezért próbálkoztam, hogy fel tudok-e venni több és több lépőt az egy hónap alatt, de végül összesen négy, vagy maximum öt pár cipő fordult meg a lábamon.

Annak okán pedig, hogy a számok nem hazudnak és a szekrényemet mennyire használom ki, úgy döntöttem, hogy folytatom a kihívást és még egy hónapig nem szeretnék új ruhát és cipőt, még véletlenül sem vásárolni. Egyszerűen feleslegesnek érzem, hiszen nem is egy, hanem két szekrényem van telis-tele ruhadarabokkal. A megunt ruhadarabjaimat pedig átalakítom vagy eladományozom. Átalakításban még kezdő vagyok, adományozni pedig eddig csak vidéken adományoztam: Szegeden az újszegedi Csanádi utcánál a Vöröskereszt adománygyűjtőjében helyeztem el a már nem használt holmijaimat, míg Tatán a Diákotthont igyekeztem ilyen módon támogatni.

 

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Katához hasonlóan én is buzdítanék mindenkit arra, hogy vegye számba, akár a kihívás keretében, akár csak úgy, hogy mennyi felesleges ruhadarabja, lábbelije vagy táskája lapul otthon és a már régen nem viselt, de még jó állapotú holmikat adományozza el, tegye ruhagyűjtő konténerbe, adja el, vagy alakítsa át. Amikor pedig vásárlásról van szó, érdemes még egyszer átgondolni, hogy az új szerzeményt hányszor viselnénk, valóban kihasználnánk-e és tényleg égetően nagy szükségünk van-e rá. 

Forrás: Pinterest

Hibátlan arcbőr, ívelt szempillák, dús és fénylő hajkorona. Gennyes sebektől szenvedő kutyák, szemük világát elvesztett nyulak, kihullott szőrű tengeri malacok. Az összefüggés? A kozmetikai ipar „még jobb, még szebb, még tökéletesebb” álomvilágának kegyetlen megvalósítási módja: az állatkísérletek.

Mindannyian átéltük már azt a kellemetlen szituációt, amikor hajmosás vagy smink eltávolítás közben a szemünkbe megy egy kevés az adott termékből, és borzasztóan elkezdi csípni a szemünket. Most képzeljük el, hogy ha ezek az alaposan kivizsgált, jóváhagyott termékek ilyen reakciót váltanak ki, mit okozhattak a prototípusok – azok a laboratóriumi változatok, vagy akár csak ezek összetevői, amelyeket állatokon teszteltek?

• 
• 
• 
• 

Az Európai Unióban viszonylag hamar felismerték, hogy a kozmetikai cikkek előállításához nem csak, hogy kegyetlen, de nem is indokolt állatkísérleteket végezni. A szabályozási folyamat több lépcsőben zajlott: 2004-ben megtiltották a kész kozmetikumok állatokon való tesztelését, ezt követően 2009-től az összetevők tesztje is betiltásra került. Ezek a szabályok még csak az EU területén folytatott kísérletekre vonatkoztak, azonban 2009 márciusa óta minden olyan – akár uniós tagállamból, akár harmadik országból származó – termék forgalomba hozatala is tilos, amelyeket, vagy amelyek valamely összetevőjét állatokon tesztelték. 2013 márciusától pedig utolsó lépcsőként betiltásra kerültek az összetettebb hatásokra vonatkozó kísérletek is, mint például hogy növeli-e az adott termék a rákos megbetegedések kockázatát, vagy befolyással bír-e a termékenységre.

Felmerül azonban a kérdés: mi van azokkal a nagy kozmetikai ipari cégekkel, amelyekről köztudott, hogy nem minősülnek cruelty free gyártóknak? Hogyhogy vehetünk Maybelline, L’Oreal, Max Factor, vagy akár MAC, Estée Lauder és Chanel termékeket, ha ezek mind nincsenek rajta az állatkísérlet-mentes vállalatok listáján? A válasz Kínában keresendő. Itt ugyanis jogszabályi előírás, hogy minden külföldön gyártott kozmetikumot állatokon kell letesztelni, mielőtt forgalomba hozhatóvá nyilvánítják őket. Ez a jelenlegi helyzet bizonyos mértékben már fejlődésnek mondható a korábbiakhoz képest: 2014 előtt a hazai termékeket is kísérlet alá kellett vetni; ezen enyhített a jogalkotó, amikor a kötelezettséget csak a külföldi vállalatokra vonatkozóan tartotta fenn. Szóval, ha egy cég a sokmilliárd dolláros piacot jelentő Kínában is a boltok polcaira akar kerülni, vállalnia kell, hogy termékeit állatokon is letesztelik a helyi hatóságok. Az lényegtelen, hogy a gyártók maguk ezekben az esetekben sem végeznek vagy végeztetnek kísérleteket – aki azt a döntést hozza, hogy Kínában forgalmaz, nem tekinthető állatkísérlet-mentes cégnek.

Forrás: Pinterest

Ahhoz tehát, hogy egy kozmetikum cruelty free-nek minősüljön, három szempontnak kell megfelelnie. Az első, hogy a kész, végső terméket nem tesztelték állatokon. A második, hogy a produktum összetevői sem voltak állatkísérletek alapjai. A harmadik pedig, hogy a forgalmazás nem történik olyan országban, ahol jogszabály írja elő az állatokon kipróbálást. Ha bármelyik feltétel nem valósul meg, az adott árucikk már nem kaphatja meg a minősítést.

Nem szabad elfelejteni, hogy szinte minden manapság használt összetevőt valaha állatokon teszteltek. A cél azonban az, hogy a már bevizsgált alapanyagokra vonatkozó kísérleteket ne ismételjék meg újra, illetve, hogy úgy fejlesszenek a gyártók új termékeket, hogy ennek során alternatív megoldásokat alkalmaznak. Ilyen lehetőségekben pedig szerencsére nincs hiány: mára lehetségessé vált, hogy retinaszöveteket vagy emberi bőrt hozzanak létre laboratóriumi körülmények között, hogy aztán ezeken végezzék el a szükséges vizsgálatokat. Az eredmény: sokkal pontosabb kép a termék emberi szervezetre kifejtett hatásairól, és évente többszáz ezer állat, amelynek nem kell a kínok kínját átélni a legújabb szempillaspirál vagy sampon miatt.

Forrás: Pinterest

Az elmúlt évtizedben rengeteg kritika érte a Barbie márkát mondván, hogy a szőke hajú, aránytalanul vékony testű, sminkelt baba lehet az egyik oka annak a kialakult hamis képnek, amelyet a társadalom támaszt a nőkkel szemben. Barbie baba 1959-es bevezetése óta minden évben az aktuális trendeknek és szépségideálnak megfelelően változtatták a baba arcának formáját, haját és sminkjét. Természetesen ez fordítva is igaz, Barbie megjelenése és trendi külseje mindig is hatással volt a lányokra. A sztereotípiák erősödésével arányosan csökkentek az eladási számok is, ezért a márkának sürgősen reagálnia kellett a piaci igények változására.

 

forrás: MYER

Amikor több mint 2 évvel ezelőtt Juliana Chugg csatlakozott a Mattel játékgyártó cég csapatához chief brand officerként, pontosan tudta, hogy komoly változásra van szükség a Barbie márkával kapcsolatban, ha szeretnék elhesegetni a kialakult negatív képet.

Juliana és csapata első lépésként megvizsgálta, hogy mik azok a kialakult sztereotípiák, amivel ma Barbiet azonosítják és ezzel szemben mi az az üzenet, amivel 1959-ben útnak indították a boltok polcaira és a gyerekszobákba. A márka legfontosabb üzenete, hogy  Barbie karakterének és a gyerekek képzelőerejének köszönhetően közvetítsen a lányoknak egy célt, egy kezdeti mintát, hogy elérhetik az álmaikat és bármire képesek lehetnek az életben. 

forrás: Business Wire

Mindezek ellenére gyakorlatilag ez az üzenet teljesen elveszett a 2000-es évek elejére és Barbie-t egy lapon említették a photoshoppolt modelleket folyamatosan megjelenítő, divat- és szépségközpontú női magazinokkal. Igen ám, de míg Barbie a kislányokat célozza, addig a magazinok a felnőtt nőket. Sürgető volt, hogy Barbie tartalmat is közvetítsen a gyerekek és a szülők felé, hogy megtarthassa az elsőszámú divatbaba márka pozícióját a világon. Mivel szerették volna, hogy a világ véleménye megváltozzon Barbie-ról, elsőként meg kellett változtatni a világ gondolkodását a márkáról. Reflektálva társadalmunk változásaira, 2016-ban bevezették a sokak által régen várt Fashionistas vonalat. A Fashionista babák mostmár 7 különböző testalkattal, 11 bőrszínnel, 28 hajstílussal érhetőek el, beleértve Kent is.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Nem csak gazdaságilag volt mérhető a kampány sikeressége, a legtöbb női és baba-mama magazin foglalkozott a hírrel, hogy több, mint 50 év után Barbie végre nem csak a sokak által elítélt és önképrombolónak tartott formában van jelen, hanem számos valósághű külső jeggyel rendelkező baba közül választhatunk.

A Mattel ettől függetlenül tisztában van vele, hogy a folyamatosan változó világunkban nem elég a babák külsejét megváltoztatni, fontos a baba és annak világának üzenete is. Bár a gyerekek képzelőereje határtalan, mégis lényeges, hogy társadalmi szerepében Barbie ne hamis és frusztráló üzenetet közvetítsen, hanem legyen személyisége a babáknak, legyenek különbözőek, értsenek sok mindenhez, ezzel is építve a lányok jövőképét, képzelőerejét. Ebből kifolyólag a "Lehetnél, ami csak szeretnél" kampány is szerves része az imidzsváltásnak. Barbie fő üzenetét a középpontba helyezve Barbie bármi lehet, amit csak elképzelnek a gyerekek űrhajóstol kezdve a tűzoltón át egészen a cukrászig. A kampány egyik legfontosabb része pedig az  a vicces és kedves videó, amiben kislányok különböző munkaköröket tölthetnek be, ahogyan ezt Barbie-val játszva elképzelnék.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Bár a vélemények még mindig nem egyöntetűen ismerik el Barbie pozitív szerepét a kislányok hétköznapjaiban, a Mattel igyekszik a trendeket követve lépést tartani a társadalmi változásokkal és bebizonyítani, hogy mennyit számít a képzelőerő és a történetmesélés képességének fejlesztése. Hamarosan pedig a fiúkat is szeretnék megcélozni és Barbie mellett több nagy játékmárka is törekszik arra, hogy lerombolja a játékok körüli gender sztereotípiákat.