A 3D nyomtatás elterjedése a 21 század egyik legnagyobb technológiai újításának számít, azonban korántsem e korszak találmánya, hiszen az első prototípusok az 1980-as években jelentek meg, melyek első piacképes gyártmányai 1990-re készültek el.
A 3D nyomtatás lényege, hogy az eszközzel háromdimenziós tárgyakat lehetünk képesek létrehozni digitális fájlokból, az ún. CAD szoftver segítségével. Ez egy ún. additív gyártási eljárás, mely ellentétben az anyag hagyományos megmunkálásával (azaz amikor egy nagyobb darab anyagról a felesleges darabokat választják le), itt a gépezet vékony rétegek egymásra való lerakásával készíti el a tárgyakat. Ez az eljárás sokkal praktikusabb és olcsóbb, hiszen nem hagy maga után felesleges anyagot, valamint jóval gyorsabb is a hagyományos módszernél.
Az elmúlt években a 3D nyomtatók ára jelentősen lecsökkent, olyannyira, hogy már kisebb vállalkozások vagy vállalkozók is beruházhatnak egy-egy alapdarabra. Számos iparágban elterjedőben van ezen innováció meghonosítása, így a repülőgép-gyártás, építőipar, a fogászat- és orvostudomány, és persze a divatipar területén is.
Iris van Herpen földöntúli hangulatot idéző 3D nyomtatással készített ruhái
http://www.irisvanherpen.com/
Mint minden forradalmi újdonság, ez az innováció is magában hordoz számos jogi dilemmát, hiszen ha elterjed – márpedig évek kérdése, és olyan hétköznapi jelenséggé növi ki magát a 3D nyomtatás, mint a zene- vagy filmletöltés –otthonunkban egyszerűen előállíthatjuk hibátlan mását a kedvenc törött bögrénknek, vagy akár a kedvenc ruhánkat is játszi könnyedséggel kinyomtathatjuk. Ámde ha e terület nem kap megfelelő jogi keretet, könnyedén elmosódhat a határvonal a jogszerű használat illetve a szellemi tulajdonjog megsértése között. E technológia ugyanis lehetőséget ad arra is, hogy nem csak egy kész fájlt nyomtasson ki a felhasználó, hanem akár a kinyomtatni kívánt tárgyat be is szkennelheti, és sokszorosíthatja azt.
Julia Körner 3D nyomtatás eljárásával készített különleges kollekciója
http://www.juliakoerner.com/
De hogyan érinti a divatcikkek szellemi tulajdonjogi védelmét a 3D nyomtatás? Ezek a termékek az Európai Unió területén nagyrészt formatervezési mintaoltalomban részesíthetők, de védjegy- illetve szűk körben a szerzői jogi oltalom is relevanciával rendelkezik.
Amennyiben formatervezési mintaoltalommal védett terméket állítana elő a felhasználó 3D nyomtatással, úgy hogy az oltalom jogosultja nem járult hozzá, jogsértésnek minősül. Azonban ha magánhasználati célból, tehát gazdasági tevékenység körén kívül eső célra állítja elő a felhasználó a terméket, nem sérti a jogosult szellemi tulajdonjogait. Hasonló a helyzet a védjegyjog területén is: amennyiben a jogosult védjegye kerül kinyomtatásra, majd egy knock-off táskára vagy ruhára lesz felhelyezve, és forgalomba hozva, a tevékenység itt is jogsértő. De amennyiben csak saját használatra lett előállítva, nem sérti a jogosult védjegyéhez fűződő jogait.
Ami a szerzői jogi védelmet illeti, divatcikkek csak nagyon szűk körben szerezhetnek védelmet. Európában még nincs hatályban egységes közösségi norma a szerzői jogot illetően. A magyar szabályozás ugyan kifejezetten nem terjeszti ki divatcikkekre a szerzői jogi védelmet (ellentétben a francia szerzői jogi törvénnyel), viszont az ezt szabályozó törvényünk példálózó felsorolása szerint az iparművészeti alkotások, jelmezek, illetve ipari tervezőművészeti alkotások a szerzői jogi törvény hatálya alá tartoznak, így nincs kizárva a legerősebb szellemi tulajdonjogi védelem megszerzésének lehetősége a divattervezők számára.
Ezt alátámasztja a Szerzői Jogi Szakértői Testület (SZJSZT) szakvéleménye, melyben a szerv a ruhatervek szerzői jogi védelmének kérdését tárgyalták. A testületnek döntést kellett hoznia egy jogvita kapcsán, melyben az volt a kérdés, vajon a felperes által készített ruhák szerzői jogi védelemben részesíthetők-e. Az SZJSZT megállapította, hogy a tervezők gyakorlatában szokásos és elfogadott, hogy divatlapokban és divatbemutatókon látott ötleteket felhasználjanak és azokból az aktuális divatnak megfelelően a saját változataikat hozzák létre, sőt bizonyos elemeket az adott trendnek megfelelően kifejezetten követésre ajánlanak. Emiatt tehát a divatcikkek esetében a szerzői jogi védelem csak szűk körben szerezhető meg, azaz a szerző jogai csak akkor sérülnek, amennyiben a jogsértést elkövető személy a divatcikket egy az egyben lemásolja.
Amennyiben tehát szerzői jogi védelmet élvez a ruhadarab, a fentiekhez hasonlóak a jogkövetkezmények: „Természetes személy magáncélra a műről másolatot készíthet, ha az jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja.”
A brit Szellemi Tulajdonjogi Hivatal (UKIPO) már foglalkozott a 3D-s nyomtatás szellemi tulajdonjogi kérdéseivel, ennek kapcsán készített tanulmányában viszont azt állapította meg, hogy jelenleg nincs szükség speciális jogszabályok kialakítására e területen, mivel nem nőtte ki magát a technológia tömeges jelenséggé.
E vélemény számomra igen kiábrándító, hiszen a 3D nyomtatás elterjedése már belátható időn belül be fog következni, és ha nincs megfelelően felkészülve a jogalkotó a változásokra, olyan tehetetlen lesz, mint az Uber applikáció, a közösségi autózási szolgáltatás szabályozása tekintetében, amikor is az államok nagy része, ahol megjelent az applikáció, átgondolt, ésszerű szabályozás kialakítása igénye nélkül egyszerűen betiltotta az egyébként rendkívül népszerű szolgáltatást.
