Minden, ami divat és minden, ami jog.

Divatjog Blog

Beperelték a fast fashion nagyágyú ZARA USA-t

2016. november 15. - Dr. Kovács Gertrúd

A minap robbant a hír, hogy a ZARA USA (továbbiakban: Zara) alperesként vesz részt egy perben, ugyanis a keresetlevél szerint forgalomba hozott és eladott egy ruhát, amelybe belevarrtak egy halott rágcsálót. A keresetet ezen a héten adták be, miután a New York-i felperes, Cailey Fiesel felfedezte a rágcsáló tetemét a nemrégiben Connecticut államban vásárolt ZARA ruhájában. A történet állítólagosan úgy kezdődött, hogy a felperes a ruhából áramló, "zavaróan szúrós szagra" lett figyelmes, majd kitapintotta a rágcsálót a ruhában egy cérna után kutatva.

look7-look7_st.jpg

Kép forrása: zara.com

Több internetes portál is lehozta már az esetet, többen bizonyítékként szolgáló képekkel együtt, amelyek itt és itt megtekinthetőek, de szerintem nem feltétlenül szükséges megnézni őket. :)  Arról, hogy ezeket a képeket a bíróság miként mérlegeli és a felperes által miként kerül felhasználásra a per során, nem tudni, ahogy azt sem, hogy az alperes ZARA jogi képviselői miként védekeznek majd, de azért azt mindenképpen szeretném leszögezni, hogy véleményem szerint a felek nagy eséllyel már az első tárgyalás megtartását megelőzően egyezséget fognak kötni.

Mindenesetre a keresetlevél szerint az alperes olyan "ruhát gyártott, hozott forgalomba majd adott el, amely nem felelt meg eredeti céljának és ezzel egyidejűleg indokolatlanul veszélyes és mellyel személyi sérülést is okozott a felperesnek, mivel megsértette alperes a körültekintő tervezésre, gyártása, ellenőrzésre, kereskedelemre, szállításra, eladásra, stb. vonatkozó kötelezettségét azzal, hogy gondatlanul a piacra dobta ezt a ruhadarabot, arról nem is beszélve, hogy már csak abból a szempontból is ártalmas volt a piacra bocsátása a ruhának, hogy tartalmazott egy betegségeket okozó rágcsálót."

Az általános  amerikai szabályokról annyit szeretnék leírni, hogy az összes olyan vállalat, amely kapcsolatban áll a piaccal, köteles olyan terméket gyártani, amely alkalmas az ésszerű használatra azonos és hasonló körülmények között, viszont e tekintetben van eltérés a connecticuti és más államok szabályozása között.

A ZARA kiadott egy közleményt, miszerint tudnak a perről és vizsgálják az ügyet, valamint a ZARA USA-nak szigorú egészségügyi és biztonsági előírásai vannak és kötelességük betartani összes termékük tekintetében az erre vonatkozó szabályokat. 

Én személy szerint, kíváncsian várom, hogy milyen mederben folytatódik az ügy. 

A bejegyzés trackback címe:

https://divatjog.blog.hu/api/trackback/id/tr9211962893

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása