Minden, ami divat és minden, ami jog.

Divatjog Blog

Jogi sortűz alatt a Tiffany&Co. - II. rész

2017. március 28. - Dr. Kovács Gertrúd

A Tiffany&Co. jogi ügyei körül manapság elég nagy a felhajtás, ugyanis az egyébként is könnyen perbe bocsátkozó társaságnak több perrel is meggyűlt a baja mostanság. Két ügyet fogunk az elkövetkezendő egy hétben bemutatni, a második (jelen) részben egy munkajogi ügyet fogunk röviden bemutatni és ismertetni az ahhoz kapcsolódó jogszabályokat, illetve megpróbáljuk megjósolni a lehetséges végkimenetelét az ügynek.

Az ügy középpontjában egy diszkriminációra épülő munkajogi kérdés került: a felperes, a volt Tiffany & Co. munkatárs azt állítja, hogy azért mondták fel a munkaszerződését, mert el kellett távolítani a mellét és a petefészkét, ugyanis egy olyan génmutációban szenved, aminek következtében magasabb nála a rák kialakulásának veszélye. A rákot megelőzvén 2014-ben több műtéten is átesett a munkavállaló, Lisa O’Rourke, viszont a rehabilitációja több komplikáció miatt hosszabb ideig tartott és csak 2014 májusában tudott újra munkába állni. Lisa folyamatosan tájékoztatta munkaadóját az állapotáról és ezzel összefüggésben a várható és tervezett betegszabadságairól.

14021509_10154001015608068_7548125383611268316_n.jpg

Forrás: Tiffany&Co. Facebook

A soron következő műtét előtt pár nappal megkereste őt a divatcég emberi erőforrások osztályának munkatársa, Kevin Curtis, és azt tanácsolta O’Rourke kisasszonynak, hogy az akkor hatályos jogszabályok szerint (Családi Betegszabadság Törvény) nem áll rendelkezésére elegendő idő a szabadságához és erre tekintettel el kellene halasztania a műtétet, különben az állását nem biztos tudják biztosítani a továbbiakban. Kiemelném, hogy az amerikai társadalombiztosítási rendszer merőben eltérő a magyarétól, és a kórházi ellátás az adott személy biztosításától függ, amit saját magának választhat ki.

A Tiffany volt munkavállalója azt is állítja keresetében, hogy a HR osztály vezetője viszont biztosította arról, hogy a műtétei után visszatérhet a pozíciójába. A műtétet és a lábadozást követően O’Rourke 2014 augusztusában visszatért az irodába, hogy folytassa munkáját. Októberben azonban újabb beavatkozások váltak szükségessé és miután erről értesítette a társaságot, az jóváhagyta a szabadságra vonatkozó kérelmét. Ezzel szemben, egy hónappal később O'Rourke kisasszony arról kapott tájékoztatást, hogy az állása megszűnik és a Tiffany & Co. egy másik pozíciót ajánlott neki, viszont azzal kevesebb munkabér, felelősség járt és ezt O'Rourke nem fogadta el. 

O'Rourke jogi képviselője szerint ez diszkrimináció O'Rourke genetikai állapotának következtében, a Tiffany által megkérdőjelezett műtétek életmentőnek minősülnek és mint ilyen miatt a Tiffany-nak "ésszerű alkalmassá tételi" lépéseket kellett tennie. Ez olyan intézkedéseket jelöl, amelyek segítik O'Rourke munkáját továbbra is el tudja látni.  

16729309_10154517257013068_6177489053246734861_n.jpg

Love for employees...? Szeretet a munkavállalóknak...?
Forrás: Tiffany&Co. Facebook

A már fent is említett törvény, a Családi Betegszabadság Törvény értelmében 1 év alatt 12 (munka)heti szabadság jár annak a munkavállalónak, akinek egészségügyi állapota súlyos és amennyiben nem tudja teljesíteni az addigi munkavállalói kötelezettségeit. Egyes esetekben egyébként ez a 12 hét növekedhet 26-ra is, viszont ebben az esetben szigorú követelményeknek kell megfelelnie a munkavállalónak és csak és kizárólag egy 12 hónapos időtartamra vonatkozhat. 

Személy szerint kíváncsian várom, hogy mi lesz ennek az ügynek a vége. Rövid (ámde fájdalmas :)) fejszámolásom szerint vagy éppenhogy túl van a 12 munkahét betegszabadságon, vagy éppen még belefér. Azt is érdemes fejben tartani, hogy a felperes keresetlevele szerint a munkáltató kijelentette, hogy fenntartja O'Rourke pozícióját. Mindenesetre záporoztak a Tiffany & Co. jogi képviselőire a keresetek februárban. Amint megtudunk bármi fejleményt, közölni fogjuk. 

A bejegyzés trackback címe:

https://divatjog.blog.hu/api/trackback/id/tr3112328361

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása