A minap belebotlottam az interneten egy, a Sugarbird márkával foglalkozó blogpostba, és sajnos, vagy nem sajnos, de közel félévi "monitor-üzemmód" után úgy gondoltam, itt az ideje elkezdeni az írást.

Véleményem szerint ahhoz, hogy objektív képet kaphassunk, először is meg kell egy kicsit is ismernünk a Sugarbird márkát. 
A Sugarbird egy exkluzív ruhamárka, amelynek kreációi nem jönnek szembe velünk minden utcasarkon, mivel limitált kollekciókat dobnak piacra: egy-egy ruha általában csak egy-két színben, valamint a konfekcióméreteknek megfelelően egy-egy darab található meg az üzletekben. Ez az elgondolás egyébként az alapja a luxus ruhamárka-gyártó cégeknek is, és számomra is szimpatikus, valamint támogatandó. A Sugarbird tervezőcsapata pár évvel ezelőtt együttműködésbe kezdett ismert hazai címlaplányokkal, így elindítván a Covergirls vonalat, amiben jelenleg Bódi Sylvy, Debreczeni Zita, Dukai Regina és Zimány Linda, mint oszlopos tagok, adják át ötleteiket, elképzeléseiket a tervezőknek, akik ez alapján megalkotják az adott ruhakölteményeket. (A legutóbbi Cukormadár bemutatón egyébként Lola, Sona Skoncova, valamint Tatár Csilla nevével fémjelzett kollekciókat is megismerhetett a nagyközönség.)

Itt jött el az a pont, amikor is megint szeretnék visszautalni ahhoz a gondolathoz, miszerint a Covergirls csapata nem tervezőkből áll, "...ahogyan azt hangsúlyozzák is! Sokkal inkább kulcs, hogy a kollekciókat nagyobb márkák (is) ihletik, melyek közül sok egyáltalán nem elérhető hazánkban, tekintettel, hogy nincs üzletük, de még közvetett forgalmazójuk sem. Ha mégis hozzájutnál egy-egy darabhoz, azt potom 600 ezertől megteheted, a felső határ pedig a csillagos ég, mivel olyan ruha „eredetijét” is láttam, aminek forintra átszámolt ára 1 millió felett volt." -írja a már említett bejegyzés írója. Egy kis szösszenet arról, hogy a Sugarbird ruhái mennyire azonosíthatók egy-egy nagyobb divatcég, designer alkotásaival, itt.

Nézzünk egy kicsit mögé, hogyan is lehetséges ez pontosan, milyen kritériumoknak kell megfelelni. 
A szellemi alkotások jogában több területet különíthetünk el egymástól, például: szerzői jog, védjegy jog, szabadalmak joga, stb. Egy adott ruhadarab megalkotása és szerzői jogi védelme már a tervezésnél kezdődik, az anyagok kiválasztásánál, a szabásminta kialakításánál. A jelenlegi törvényi szabályozás szerint (1999. évi LXXVI. törvény - A szerzői jogról, a továbbiakban Szjt.) az iparművészeti alkotások és azok tervei a törvény hatálya alá tartoznak, tehát védelemben részesülnek. Ugyanakkor itt kell megtárgyalnunk azt is, hogy akkor az ötletek önmagukban nem élveznek semmilyen jogi oltalmat, viszont megvalósításuk már igen. 

A szerzői jogi oltalom az adott mű eredetiségén, mint már korábban utaltam rá, rögzítésén (jelen esetben a tervezés), valamint publikálásán (pl.: divatbemutató) alapul (ez egyébként nemzetközileg is általánosan elfogadott). Az eredetiség pont itt, számunkra külön érdekes, hiszen megtörtént már, hogy két, közel azonos, egyforma mű ugyanúgy védelemben részesülhetett. Ilyen például  Bergendy és a Süsü, a sárkány című mese zenéje (1976), valamint az 1970-ben, Willie Mitchell által írt Cherry Tree névre keresztelt soul nóta. Különbséget kell tenni a tényszerű másolás, vagy akár inspiráció szerzés és a jogi keretek között történő másolás, szerzői jog megsértése között. Van egy szűk mezsgye, melynek során a szinte teljesen megegyező, vagy akár a feltűnően hasonló alkotások mégis létezhetnek egymás mellett. Első körben meg kell, hogy vizsgáljuk, mennyire is hasonló a két kérdéses alkotás. Itt gyakorlatilag mindkét kreációt darabokra kell, hogy cincáljunk, hiszen akár olyan részeletek is legálissá tehetik a "másolt" darabot, mint a keletkezés körülményei, hiszen a világ felgyorsulásával, az internet elterjedésével akaratlanul is találkozhatunk olyan dolgokkal, amelyek ihletet adhatnak, tegyük fel, egy ruhaköltemény megalkotásához. Második fordulóban azt vesszük nagyító alá, hogy ki(k) is a közönsége egy-egy adott műnek, a szerző, alkotó kit, vagy kiket kíván megcélozni szerzeményével. A FemCafén megjelent blogbejegyzésből is kitűnik, hogy a Sugarbird egy-egy akár millió forintba kerülő ruhát használt inspirációnak, melyeket jóval olcsóbban, 10-20-30-40-50000 Ft-ért lehet megvásárolni. Ebből számomra kitűnik, hogy a piac lényegesen eltér, hiszen aki megteheti, valószínűleg megvásárolja az "eredetit", valamint az inspirációnak szánt darabok lehet, hogy Magyarországon el sem érhetőek, tehát már a célközönség kérdésénél azt kell, hogy mondjam, a Sugarbird jogi keretek között nem "koppint". 

Ez ugyanakkor további kérdéseket is felvet (számomra mindenképp). Több női magazinban (nem csak a magyar kiadásúakban) is találhatunk olyan oldalakat, miszerint egy-egy nagyágyú divatcég termékét megkeresik lényegesen olcsóbb és majdnem ugyanolyan kiadásban. Attól függetlenül, hogy két különböző piac a célpont, ez véleményem szerint segíti a dizájnlopásokat, és a "tervkalózkodást", aminek védelmében Amerikában már külön törvény is született a 2012-es év végén (erről külön bejegyzést tervezek írni). Bennem az is felmerült, hogy ezt a vékony határvonalat kihasználva másolhatnak a szinte mindenki számára megfizethető áron eladó divatcégek, és az úgynevezett "fast fashion" világát megteremtve, amely egyébként évente több száz halálos áldozatot is követel. Nem azt szeretném ezzel sugallni, hogy mindegyik, közel mindenki számára elérhető árú termékeket kínáló divatcég kihasználja az olcsó munkaerő "előnyeit", de véleményem szerint nem árt mérlegelni, hogy ki, hol vásárol, és ebben az esetben az adott termékek minőségére is oda kell figyelni. Minderről egy későbbi postban szeretnék többet írni, mert több kutatást kíván meg a téma.