Minden, ami divat és minden, ami jog.

Divatjog Blog

Rihanna a #jogviták kereszttüzében

2017. március 09. - Dr. Szabó Zsuzsanna

Rihanna nevétől jelenleg két okból is hangos a sajtó: egyrészt nemrég vette át a Harvard Egyetemen az év humanitáriusának járó díjat. Bár hozzánk leginkább csak zenéivel kapcsolatos hírek jutnak el, fontos tudni az énekesnőről, hogy ő maga alapított egy szervezetet, a Clara Lionel Foundation-t, mely nevét nagyszülei után kapta, és fő célja, hogy a szegénységben élő fiatalok iskoláztatását támogassa, de különböző egészségügyi ellátást javító programokat is indított világszerte, hogy a hátrányos helyzetű fiatalok életminőségét javíthassa. E tevékenységét honorálta a Harvard Alapítvány, melyért járó díjat március elsején vehette át. 

via GIPHY

A másik hír már sokkal kevésbé ad okot az örömre, hiszen a barbadosi énekesnő egy jókora védjegyvita középpontjába került, mégpedig a nevével fényjelzett „Kiss by Rihanna” parfümje miatt. A felperes a „Kiss Nail Products, mely képviselői szerint az alperes megsértette védjegyüket, ezzel megtévesztve a fogyasztókat, mivel alkalmas az énekesnő parfümjének neve arra, hogy a vásárló tévesen azonosítsa a köröm- és egyéb szépségápolási kozmetikumokat forgalmazó cég védjegyével a terméküket.  

     o_47442.jpgkiss.JPG

A két peres fél: Kiss by Rihanna és Kiss Nail Products
Forrás: kissusa.com,http://rihannadaily.com

A felperes elmondása szerint ugyanis több mint 27 éve használja a KISS védjegyet, melyet a fogyasztók széles körben a körömápolási termékeivel azonosítanak, és méltán kiérdemelte az ismertséget, mivel az általa forgalmazott produktumokat jól ismert tervezők divatbemutatóin használják, és számos híres sajtóorgánumban is megjelentek.

Mivel pedig Rihanna nevével fémjelzett parfüm és a Kiss Nail Products termékei egyazon védjegyosztályba tartoznak, mégpedig a kozmetikumok, köröm- és hajápolási termékek közé, a felperes érvei tehát elég megalapozottak, és jó esélyeket lehet jósolni a Kiss Nail Products sikerének a bíróság előtt.

A fentiek mellett felperes cég azt is sérelmezte, hogy a hírhedt parfüm "#kiss" hashtag használatával van reklámozva a www.rihannanow.com-on, valamint Rihanna személyes Instagram-fiókja által is: 

riri.jpg

@badgalriri bátran használja a #kiss-t

Számomra ezen a ponton vált igazán érdekessé a jogvita: vajon lehetne-e védjegyként lajstromozni a fenti hashtag-et? 

Ahogy azt már egy másik cikkünkben megírtuk, óriási szerepe lett a hashtagnek termékek, brandek reklámozásában, azok közönség, fogyasztók általi azonosításában. Azonban bizonyos esetekben nem örülnek a brandek, ha az általuk promotált hashtag esetleg olyan formában kerül felhasználásra, mely nem a márka által terjeszteni kívánt üzenetet hordozza. Vagy akár - ha maga Rihanna használja a már jól bejáratott #kiss hashtagjait a Kiss Nail Products-nak.

A USPTO, azaz az Egyesül Államok Szabadalmi- és Védjegyhivatala szerint a hashtag védjegyként való lajstromozása lehetséges, ehhez viszont számos feltételnek kell megfelelnie. 

A Hivatal többek közt vizsgálja a kontextust, amiben a hashtag el van helyezve. Ismert például olyan eset, amikor egy cég a #sewfun-t szerette volna lajstromoztatni, azonban védelmet nem kapott, mivel csupán arra terjedt ki a funkciója, hogy a cég Twitter oldalán a követőktől érkező kommenteket gyűjtse össze.

Sokszor a hashtagek a márkák egyes reklámkampányaira utalnak, vagy valamilyen- általuk közvetített üzenetet próbálnak promotálni velük, azonban sajnos ezek sem lajstromozhatók védjegyként, hiszen nem konkrét termékkel vagy szolgáltatással azonosíthatóak az fent említett hashtagek. 

Összességében tehát ha hashtaget szeretnénk lajstromoztatni, lényegében ugyanazon szabályok és elvek vonatkoznak a védelem megszerzésére, mint a hagyományos védjegyek esetében: a védjegynek konkrét, meghatározott terméket vagy szolgáltatást kell szimbolizálnia.

A leírtak alapján tehát, ha a Kiss Nail Products netalántán bizonyítja, hogy a kérdéses hashtaget Rihanna előtt is használta, és a fogyasztók e hashtaget nem Rihanna, hanem az ő termékeivel azonosítják, valamint alkalmas arra a Rihanna által használt hashtag, hogy a fogyasztó tévesen összekeverje a termékeket, elvileg pert nyerhetne a hashtag-bitorló Rihannával szemben. Némiképp azonban árnyalja a képet, hogy a képzeletbeli per felperese nem önmagában a #kiss-t, hanem #kissproducts #kissnails #kisslashes-t használja.

Mindenesetre kíváncsian várjuk tőletek egy szavazás formájában, hogy szerintetek melyik fél lenne a nyertes, ha egy ilyen izgalmas jogvitára sor kerülne:

A bejegyzés trackback címe:

https://divatjog.blog.hu/api/trackback/id/tr3112310015

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása